INT. KÓRHÁZI OSZTÁLY - FOLYOSÓ - ÉJSZAKA
Sam kezét törölve jön ki a szennyeskezelőből, látja, hogy kollégája megszólalna, és felemeli az egyik ujját.
Ne mondd, hogy 'aludj rá egyet'. Tizenegy éve alszom rá. Ma éjjel kiosztottam a gyógyszereket, aztán ellenőriztem az értékeket, aztán leültem Okafor úr mellé, aki azt kérte, nyissam ki az ablakot, hogy hallja az esőt, én meg azt mondtam, 'egy perc múlva'. És komolyan gondoltam. Meg akartam tenni.
Nem volt rossz éjszaka. Épp ez az. Nem volt szívmegállás. A négyesnél a pumpa most az egyszer rendesen működött, és a közvetítőn keresztül jött lányról kiderült, hogy nagyszerű. Átlagos éjszaka volt, mindent jól csináltam, és most álltam húsz percig a szennyeskezelőben, mert nem emlékeztem, kinyitottam-e az ablakát, vagy csak gondoltam rá.
Visszamentem. Csukva volt. Aludt. Szóval nem számított, abban az értelemben, hogy nem történt semmi, és mindennél jobban számított, mert olyan ember lettem, aki azt mondja, 'egy perc múlva', egy férfinak, aki egyetlen dolgot kért.
Tudod, milyen voltam régen. Rám is szóltál miatta. Leülni az ágyakra. Megtanulni az unokák nevét. Egyszer egy hétig a zsebemben volt a hatos beteg lányának a száma, mert tudni szeretné, mi a helyzet. Már nem vagyok ilyen, és azt hajtogatom magamnak, hogy a beosztás miatt van, a létszám miatt, a tél miatt, és mindez igaz, és az is, hogy negyvennyolc vagyok, és amihez értettem, középen kikopott, mint egy zokni.
Hétkor átadás. Rendesen megcsinálom, minden le lesz írva. Aztán kinyitom azt az ablakot, mert még mindig esik. Aztán hazamegyek, és nem állítok ébresztőt. A jó tollamat megtarthatod.