INT. ESKÜVŐI SÁTOR - ESTE
Frankie egy köteg jegyzetkártyával áll, a harmadikra néz, majd a vendégektől elfordulva a vőlegény felé fordul.
Ben. Öregem. Ennél a résznél téged foglak nézni, mert az új anyósod a négyes asztalnál ül, és most jöttem rá, hogy a harmadik kártya az a lanzarotei. A hármast nem mondhatom el. Négytől kilencig mind a hármasra épül. Úgyhogy rögtönzünk. Mindenki megette a halat, most már engedékenyek.
Kilencéves korunk óta ismerem Bent. Ő volt az a gyerek az inhalátorral, akinek nagyon határozott elképzelései voltak arról, melyik dinoszaurusz győzne. Még mindig az, mindkét szempontból. Miatta mentem át a jogsi elméleti vizsgáján, miatta nem vettem meg azt a furgont, és ő, és ezt az egész terem hallja, az egyetlen ember, aki valaha hajnali kettőkor rám írt, hogy 'épségben hazaértél?', és tényleg ébren maradt a válaszért.
Ezt nem kéne kimondanom. Aggódtam a mai nap miatt. Nem Priya miatt. Priya a legjobb, ami valaha történt veled, ezt mindenki tudja ebben a sátorban, láttam az arcát a fogadalmak alatt, és őszintén, az egy kicsit sok volt. Magam miatt aggódtam. Kilencéves kortól harmincnégyig hosszú idő annak lenni, akit valaki először hív fel. Reggel ott álltam, igazgattam a kitűzött virágodat, és azt gondoltam: jó, ennyi volt, utoljára én teszlek rendbe.
Aztán azt mondtad: 'Ettél?', és vágtad azt az arcot. Szóval. Jól vagyok. Lefokoztak, most már engem hívsz másodikként, és remek leszek benne.
Ben. Priya. A kártyák mennek a vizeskancsóba. Poharakat fel. Arra az egyetlen két emberre ebben a teremben, akinek tényleg odaadnám a furgonomat vezetni.