INT. KONYHA - ÉJSZAKA
Nell megfordítja a telefonját, megnézi, majd újra képernyővel lefelé teszi. Kihúz egy széket az anyjának, és megvárja, hogy leüljön.
Jó. Sorban. Mert Jo néninél úgyis rosszul mondod el, és akkor inkább pontosan mondd rosszul.
Hétfő, hét negyvenkettő. Maddie kirak egy képet a földrajzos kirándulásról. Rajta vagyok. Nem a legjobb formámban. Úgy néz ki, mintha letartóztatna egy sövény. Jó. Hét negyvennégy, Ruby válaszol azzal a sírva nevetőssel, tizenegyszer. Az is jó, Ruby ilyen, időjárási jelenségekkel kommunikál.
Hét ötven, Maddie átnevezi a csoportot Sövényőrségre. Nem szólok semmit. Van méltóságom. Nyolc nulla három, valaki, és vannak elméleteim, úgy vágja meg a képet, hogy csak az arcom meg a sövény maradjon, és beállítja csoportképnek. Én még mindig semmi. Szikla vagyok. Elmegyek, eszem egy joghurtot.
Aztán kilenckor Sana azt írja: 'Hagyjátok már, Dunn úrnak segített a sátorral.' Ami igaz. Maddie meg: 'Téged senki se kérdezett, Sana', Ruby megint küldi a nevetőset, és az volt az. Az volt az, anya. Nem a sövény. Nem érdekel a sövény. Beírtam, hogy 'Ő az egyetlen közületek, aki valaha kedves volt bárkihez, és igaza van a sátorral', és elküldtem, aztán lefordítottam a telefont, és a te joghurtod maradékát is megettem. Azért bocs.
Kilenc nulla hat. Kirakva. Üzenet nincs. Csak az a kis szürke sor. 'Maddie eltávolította Nellt.'
Úgyhogy nem, nem akarom, hogy felhívd az anyját. Csináltam új csoportot. Ketten vagyunk benne. Sana már át is nevezte Sövényőrségre, és úgy döntöttem, hogy ez most már vicces. Ehetek egy joghurtot?